Exkluzív interjú Pierre Guimond-al, Kanada nagykövetével

A két ország kapcsolatáról, hasonlóságokról és különbségekről
2008. 01. 14 Pálfi Rita www.hirextra.hu

Olvassa angolul

Beszélgetés Kanada magyarországi nagykövetével reformokról, a multikulturalizmusról, Kanada és Magyarország kapcsolatáról. Arról, hogy mi várható vízum kérdésében, hogy látja egy külső szemlélő a magyar politikai életet, és mit változtat az, hogy beléptünk az Európai Unióba.

2007 ősze óta dolgozik Kanada nagyköveteként. Milyen volt az első benyomása Magyarországról?

Nagyon jó. Először 1990-ben jártam itt, akkorról egy elég vegyes környezetre emlékszem. Lenyűgöző és szomorú volt egyszerre. A Parlament szépsége és festékhiányos, romosabb épületekkel tarkított utcák. Amikor visszajöttem már teljesen más volt. Az infrastruktúra rengeteget fejlődött, mindenfelé turista szemet örvendeztető csodálatos, szép épületek. Azonban három hónap után már nem számítok turistának, és felfedeztem, hogy ennél sokkal összetettebb a kép, egy bonyolult politikai és gazdasági helyzettel. Bevallom, hogy nem pontosan erre számítottam.

Miben várt mást? Mi lepte meg Magyarországon?

Nagyobb kompromisszumkészséget. Nagyon érdekes például egy külföldi megfigyelő számára, ami a gazdasági reform kapcsán történik. Hiszen az átalakítások, amiket a kormány elindított nagyon fontosak, és olyan intézkedések, amiket nekünk Kanadában is meg kellett hoznunk jó pár évvel ezelőtt. Természetesen nálunk teljesen más volt a kiindulópont (történelmileg és politikailag is), de a következtetés hasonló volt.

A közép baloldali kormány, (Kanadában nem igazán létezik bal és jobb, két nagy párt van, egy liberális, ami inkább baloldalinak minősül és egy konzervatívabb, ami jobboldalinak. De lényegében mind a kettő középen van.) felismerte, hogy nem költheti el a kanadai gyerekek örökségét, tennie kell valamit. Az intézkedések lényege az volt, hogy tehermentesítsék az államot, különböző funkciókat elvettek tőle. A leadott feladatok elvégzésére önfinanszírozású ügynökségeket hoztak létre, amik induláskor kaptak egy nagyobb összeget az államtól, ahogy a házat elhagyó gyereknek szokás.

A nézeteltérések a politikai pártok között csak abban voltak, hogy milyen módon változtassanak, de a cél közös volt. Volt politikai konszenzus, talán annak az üzenetnek is köszönhetően, ami nemcsak a kormány, de a szakértők felől is jött, hogy nem lehet ilyen magas adóssága az államnak. Nem okoztak nagy társadalmi megrendülést az intézkedések.

Kanadában sikerült elérnünk azt, hogy a gazdaság jóval egyszerűbb legyen és a költségvetésben most már felesleg is van. Mondta is a miniszterelnök, hogy sokkal nehezebb a felesleget elkölteni. Ugyanis megszorítások esetén mindenkitől elveszünk egy picit, egyenlően rossz. Viszont amikor elosztásról van szó, mindenki szeretne belőle kapni, ettől az emberek frusztráltabbak, nehezebb igazságosan dönteni. Szóval gazdasági reform vitája nálunk is megjelent körülbelül tíz évvel ezelőtt.

Magyarországon meglepően hatott rám az állami hivatalnokok száma és relatív hatékonyságuk. Mióta itt vagyok sokszor beszélgettem erről különböző kormány közeli emberekkel, elmeséltem, hogy Kanadában hogyan próbálták megoldani a hasonló problémákat.

Ezen felül Magyarországon nagyon kemény politikai viták vannak, hiányzik az egyetértés a célkitűzések terén, hogy mit is szeretnének országgal. Ezek voltak az első megfigyeléseim.

Elég nehéz időszakban érkezett.

Igen, bár a 2006-os 56-os forradalmi megemlékezések alatt nehezebb lehetett. A kanadaiak akkor nagyon meglepődtek a médiában látottaktól, ami valószínűleg nem fedi egy az egyben a valóságot. Hiszen ha látunk egy lángoló autót a képeken, az még nem jelenti azt, hogy minden utcasarkon égne egy. Kanadában egy nagyobb magyar származású közösség él (kb. 300 000 ember), akiknek egy része leszármazottja azoknak, akik részt vettek a forradalomban. Nem mondanék semmit a pártok közötti vitáról, a magyarok dolga, hogy elrendezzék ezt a problémát.

Mindenesetre úgy gondolom, hogy mindenki egyetért a reformok szükségességében, a gazdaságban, az állam felépítésében. Vannak állandó problémák, nekünk is vannak még megoldandó kérdéseink például az egészségügyben.

Milyen a kanadai rendszer?

Nálunk az egészségbiztosítási rendszer a szövetségi államok hatáskörébe tartozik, mindegyik szövetségi államnak megvan a maga rendszere, amit a helyi adókból finanszíroznak.
A szakértők szerint gazdaságosabb és hatékonyabb a rendszerünk, mint az Egyesült Államoknak. Viszont felmerült, hogy fizetős legyen a szolgáltatás vagy sem. Eddig ugyanis teljesen ingyenes volt, néhány kivétellel, például a fogorvosért fizetni kell.

Vannak más kérdések is?

Kanadában két fő vita volt ebben a témakörben. Az első a mérséklő költségek kérdése. Észrevették ugyanis, hogy a magukat betegnek érző emberek, sokszor egyfajta „vásárolgatásba” kezdenek. Elmennek egy orvoshoz, és ha ott nincsenek megelégedve, akkor elmennek egy másikhoz, ha ez sem felel meg, tovább egy harmadikhoz. Mindezt ugyanazért a megállapításért: „ön beteg vagy „ön nem beteg”, illetve „önnek ez és ez a baja van”. Ez volt az első kérdés, hogy ha egy kisebb összeget fizetethetnénk az emberekkel, amikor orvoshoz mennek, akkor talán nem fordulnának sokhoz.

A második kérdés – és ezt több szövetségi állam is alkalmazza – a gyógyszerek problémája. Az idősebbek és a részére a gyógyszerek ingyenesek voltak. Ez így is maradt, csak van egy évi összeg, ameddig az állam fizeti az idősek és nagyon beteg emberek gyógyszereit, azután nem.

Amiről még szó van, hogy megengedjék-e a teljesen fizetős kórházakat azoknál a műtéteknél, amik nem kritikusak. Tehát ha valaki úgy gondolja, hogy nem várná meg azt, amíg sorra kerül egy sima kórházban, hanem befeküdne egy magánklinikára, pénzért természetesen. Ez egy elég aktuális vita.

Kanadából szemléljük az amerikai és az európai modellt, és megpróbáljuk megtalálni a legjobb kompromisszumot a kettő között, egy olyan megoldást, ami talán jobban működik, mint néhány európai országban, de nem maradnak emberek orvosi ellátás nélkül, ha nincs pénzük. Az egészségügy és az oktatás mindig a társadalom legnagyobb kérdései közé tartoznak. A viták nem nagyon különböznek egymástól itt és ott.

Oktatásügyben mi volt vitás Kanadában?

A tandíj kérdése, emlékszem még diák voltam, mikor ugyanezzel a problémával küzdöttünk. Minden évben sztrájkoltunk vagy tiltakoztunk, amikor a kormány meg akarta emelni a tandíjat, stb. Most is van nálunk tandíj, ami jelentős, de sokkal alacsonyabb, mint az Amerikai Egyesült Államokban. A diákoknak komolyan kell venniük a tanulmányaikat, hogy a későbbi fizetésükből visszafizethessenek az államnak, de léteznek állami- és magán ösztöndíjak a megsegítésükre.

Ez alapján olyan kép alakult ki bennem Kanadáról, mint az Egyesült Államok és Európa keveréke, mintha kiválogatnák a leghasználhatóbb elemeket.

Valóban. Nem vagyunk kötelesek egyik modellt sem követni. Észak-Amerikában élünk, a kultúránk észak-amerikai. Sok dologban egyetértünk az Egyesült Államokkal: – mivel egy kontinensen osztozunk – a területekkel, környezettel kapcsolatos kérdésekben. Ugyanígy nagyon intenzívek a gazdasági kapcsolataink is. De ami az értékeket illeti a bevándorlóknak köszönhetően Kanada sokkal változatosabb. A lakosság egy századának megfelelő mennyiségű bevándorlót igyekszünk fogadni minden évben (ez kb. 300 000 ember). Rajtunk kívül csak Ausztráliának ennyire aktív (befogadó) a bevándorlási politikája.

A legnagyobb különbség az Európai Unióval összehasonlítva, hogy mi választunk. Aki Kanadában szeretne élni, annak meg kell felelni bizonyos elvárásoknak. Persze van, hogy kivételt teszünk olyan esetekben, mint a családegyesítés, vagy a menekültek. Ettől lesz globálisabb a társadalmunk, amivel szoktunk is büszkélkedni.

A globalizáció kihívásaival szemben elég jól el vagyunk látva. Kanadaiakkal, akik ismerik a világ összes nyelvét, akik képesek minden kultúrában és körülmények között dolgozni. Üzletemberként, politikusként, diplomataként. A kolléganőm családja például szlovén, ő beszél is szlovénül. Sok nagykövetünk született Kanadán kívül. Erre nagyon büszkék vagyunk. Toronto (Kanada legnépesebb városa) lakosainak több, mint a fele nem Kanadában született. A jelenlegi kormányzónk például Haitin született, akinek az első nyelve a kreol volt. Ez az, amit a multikulturalizmus politikájának nevezünk.

Ez is egy meglepő jellegzetesség itt, hogy mindenki hasonló. Ha látunk valakit más bőrszínnel általában diplomata vagy külföldi. Néha megkérdezné az ember, hogy hol vannak a többiek, a „mások”?

Európa szerte kisebb-nagyobb problémát jelent a rasszizmus. Kanadában szinte mindenhonnan származó emberek élnek, ott nincsenek feszültségek?

A probléma nem igazán a rasszizmus, hanem az intolerancia. És az igazi probléma nem az intolerancia, hanem annak a tolerálása. Amikor eltűrjük az intoleráns megnyilvánulásokat, és ilyenek sajnos tényleg vannak Európában. Nagy veszélyt jelenthet, ha nem ismerjük fel, hogy ez az intoleranciával kezdődik, rasszizmussal folytatódik, és úgy végződik, mint amik Európában történtek a XX. Század közepén. Ezért is nyűgözött le az itteni Holocaust Múzeum, ahol nem idő szerint haladunk, hanem a nácizmus szakaszait követve. A „mások”iránti tisztelet hiányával kezdődik, ezután jön a jogoktól való megfosztás, a tulajdonaik elbitorlása, a méltóság elvétele és végül az élet kioltása.

Természetesen Európában az utolsó szakaszokról szerencsére már szó sem lehet, de a veszély az, hogy nem vesszük észre az első szakaszt. Normális, hogy azok, aki megéltek már ehhez hasonlót félnek ettől. A tolerancia jó dolog, csak nem az intoleranciával szemben. Minden országnak megvannak a maga belső vitái, egyes országokban sokkal erősebbek az intoleráns megnyilvánulások.

De az államnak – aki az erő és a jog egyetlen birtokosa – oda kell erre figyelnie. Mi diplomataként csak megfigyelünk, és ha aggasztónak ítéljük a helyzetet diszkréten szólhatunk erről.

Kanadában mi a helyzet?

Furcsa módon a vita más természetű, az alkalmazkodásról szól, az engedményekről, amit a többségnek kell tenni, aki egyre inkább a kisebbségnek számít Kanadában. Kompromisszumokat kell tenni, a kisebbségek alapvető szükségleteinek érdekében. Érdekes viták születhetnek ebből. Például az egyes nem vallásos, vagy nem katolikus emberek számára nem elfogadható, hogy a parlamentben katolikus szimbólum van. A parlamentben, ami nyitva áll mindenféle vallású ember számára. Másik jellegzetes példa egy pár évvel ezelőtti eset, ami egy szikh származású emberrel történt. Náluk kötelező a turbán viselete. Igen, de mit történik akkor, ha a rendőrségnél akar dolgozni? Ott ugyanis a sisak a kötelező. A megoldás egy olyan új design lett, ami sisak és turbán egyszerre. Ugyanilyen probléma a csadort hordó nőknél is jelentkezett. Ugyanis a választásokkor felmerült a kérdés, hogy ha valaki csadorban kíván szavazni, akkor hogy igazolja személyazonosságát. A választási bizottság megengedte volna, viszont a politikai pártok tiltakoztak ellene. Van törvénytervezet és viták az ügyben.

Sok magyart foglalkoztat a kanadai vízum kérdése.

Tudatában vagyunk annak, hogy magyar kormánynak ez problémát okoz, noha az elutasított vízumok aránya nagyon alacsony, kevesebb mint 5 százalék és ez folyamatosan csökken. A vízum nem azért szükséges, hogy megakadályozzuk az emberek szabad áramlását, hanem, hogy biztosítsuk, hogy a Kanadába látogatók betartják az ország törvényeit kint tartózkodásuk során. Nem dolgoznak, elég pénzzel utaznak ki, és hazajönnek a megjelölt időben. Nagyon gyors a vízumszolgáltatásunk, egyszerű esetben mindössze egy napot vesz igénybe.

A magyar kormány ugyanúgy ahogy az USA-val, Kanadával is tárgyal a vízummentességről, főleg a schengeni zónához való csatlakozás után.

Ez nem is tárgyalás kérdése, ugyanis nem kétoldalú, hanem a kanadai félen múlik. Nagyon sok országgal szemben van vízumkötelezettség, és körülbelül 45-50 ország élvez vízummentességet, ezek között vannak EU-s országok is (új tagországok is, például Csehország). Tisztában vagyunk azzal, hogy a vízumkötelezettség problémát okoz az új tagországoknak, és dolgozunk is a megoldáson.

Ez nem is annyira tárgyalás, mint inkább párbeszéd. Tavaly novemberben járt Magyarországon egy szakértői delegáció, amely technika jellegű kérdéseket vizsgált meg, mint például az utazási dokumentumok kiállítási módja, Magyarország bevándorlási politikája, vagy határellenőrzési tevékenysége. Áttekintettek jónéhány kritériumot és ezek eredménye alapján születhet majd döntés. Természetesen az USA-val is egyeztetünk, hiszen egy kontinensen és a világ leghosszabb határvonalán osztozunk. A kritériumok igen szigorúak a „kockázat” miatt, hogy arra nem érdemes emberek érkeznének az országunkba.

Szóba kerültek már a – főleg az 56-os forradalom után – Kanadába vándorló magyarok és a kanadai magyar közösség. Mennyiben befolyásolják a magyar-kanadai kulturális és gazdasági kapcsolatokat?

Nemrég találkoztam egy kanadai üzletembercsoporttal, akik közül többen 56-ban vándoroltak ki, illetve 56-os menekültek leszármazottai. Vannak olyanok, akik a rendszerváltás után jöttek látogatóba és annyira megtetszett nekik Magyarország, hogy itt is maradtak. Étteremtulajdonosok lettek, vagy nagy nemzetközi vállalatoknál helyezkedtek el, ügyvédek, stb.

Még látványosabb példa Peter Munk, aki a világ legnagyobb aranytermelő vállalatának, a Barrick Goldnak az alapítója és elnöke. 1990 körül tért vissza Magyarországra, ahol elkezdte építeni üzleti kapcsolatait: a Demján Sándor nevével fémjelzett Trigránit alapításában is részt vett. De említhetném a Linamar Corporationt (egy kanadai autóalkatrész gyártó cég), amelynek alapítója, Frank Hasenfratz szintén Magyarországról érkezett Kanadába. A rendszerváltás után visszalátogatott, és szülővárosában alapított is egy – az egész európai piacra dolgozó – autóalkatrész gyárat, és leányvállalatot.

De van olyan kanadai vállalat is, aminek nincs személyes kötödése Magyarországhoz, csak meglátták a gazdasági lehetőséget, nemcsak a kelet-európai, hanem az egész európai uniós piacot. Dunakeszin van 2000 alkalmazottal rendelkező gyára a MÁV-val partnerségben a Bombardiernek (például vasúti kocsikat gyártanak).

Ami a kulturális oldalt illeti természetesen sok magyar származású művész van Kanadában, akik szívesen jönnek Magyarországra, egy kicsit azért is hogy megmutassák a családnak hogy mi történik Kanadában. De egyre több kulturális szervezet is erősíti az együttműködést.

Ön nemcsak Magyarországon nagykövet, hanem Szlovéniában is. Összehasonlítva a két országot milyen különbségeket tudna mondani?

Szlovéniában lényegesen kevesebb időt töltöttem eddig, csak párszor jártam ott. Ami számunkra a legfontosabb most, az a január elsején kezdődő szlovén soros elnökség az Európai Unióban. Ez foglalkoztat minket, hiszen az Uniós kapcsolatok nagyon fontosak. Visszatérve Magyarországra, ez is egy nagyon fontos különbség a Kanadával való kapcsolatban, hogy tagja lett az Uniónak, és ezáltal a kereskedelmi politikába is beleszólása van. Kanadának üzleti partnere az Unió ezért teljesen új dimenziót nyitott a kapcsolatunkban a tagság, hogy Magyarország is részt vesz a döntéshozásban.

Például fontos kérdés számunkra a halászat kérdése. Magyarországnak, bár nincs óceánja, de szavazhat az EU halászatot érintő kérdéseiben. Egyes halászattal kapcsolatos kérdésekben tehát reménykedünk abban, hogy partnerre találunk Magyarország személyében, hogy egy véleményen lesz velünk.

Gondolom kóstolta már a magyar konyha specialitásait.

Igen, és nagyon szeretem, egyedülállónak találom. Éltem már Csehszlovákiában (még a különválás előtt), Ausztriában és Németországban is, ehhez képest teljesen más, annak ellenére, hogy látszódnak bizonyos hatások, például a bécsi szelet. A kedvencem a halászlé, a szegedi. Abban a szerencsében van részem, hogy a rezidenciának van egy nagyon jó magyar séfje, és ő szereti rendszeresen felfedeztetni velünk a magyar különlegességeket. Nem emlékszem mindennek a nevére, de szinte mindent ettem már, ami elképzelhető. A káposzta, a pörkölt és a gulyás minden megjelenési formájában nagyon finom.

És a desszertek?

Annyira nem szeretem a desszerteket, de azok is nagyon jók. Erről jut eszembe: a pogácsát is nagyon szeretem.

Magyar irodalmat és filmeket mennyire ismeri?

Bevallom, hogy nem vagyok nagy szakértő, sem az irodalom sem a filmek tekintetében.
Ismerek olyan produkciókat, amik kanadai együttműködéssel születtek. Például a (szintén magyar származású) Robert Lantos kanadai producer nevéhez fűződik Szabó István A napfény íze című filmje. Elkezdtem Kertész Imrét olvasni, nagyon lenyűgöző. De tervbe vettem más híres és népszerű írókat is.