Kresz Géza

KRESZ GÉZA a nemzetközi zenei élet kiválósága, a torontói Magyar Helikon Társaság alapító elnöke, 1882-ben született Magyarországon. Zenei pályafutása Európában kezdődött. Hegedűművészként dolgozott a román királyi udvarban, majd Arthur Nikisch és Richard Strauss irányítása idején koncertmestere és szóló hegedűművésze volt a Berlini Filharmonikus zenekarnak.

1923-ban Vincent Massey védnöksége alatt ő hozta létre a Torontói Egyetemen, a Hart House-ban az első vonósnégyes együttest, amely nemcsak a kanadai kamarazenei élet fellendüléséhez járult hozzá, hanem tekintélyt szerzett a Hart House-nak is, amely ezáltal híres zeneközponttá vált. Az együttes előadásaival bejárta Kanadát, az Egyesült Államokat és Európa legtöbb országát.

Azonkívül úttörő szerepe volt a bartóki zene észak-amerikai megismertetésében, ugyanis Kresz vonósnégyese előtt senki nem tűzte műsorra Bartók Bélát Észak-Amerikában.

Kresz Géza nemcsak rendkívül tehetséges hegedűművész volt, de szervezői képessége is páratlannak bizonyult. Miközben a kanadai zenei hagyományt nagy érdeklődéssel tanulmányozta, megszervezte a Torontói Kis Szimfonikus Zenekart, később a Kresz-Hambourg Triót is, amelyekkel a Múzeum Színházban koncerteket szervezett.

Hegedűtanárként nemzedékeket bocsátott a művészi pályára. A torontói egyetem zenefakultásának rangidős professzoraként tanulmányok sorával járult hozzá a hegedűtanítás elméletének és gyakorlatának a korszerűsítéséhez.

1959-ben bekövetkezett haláláig aktív művész maradt, fáradhatatlanul járva Kanada különböző vidékeit, mindenütt hangversenyeket tartva.

Article by Rose Dancs

Read the English version of this article.